Előző héten részt vettem egy egyhetes liturgikus zenei táborban. Ez alkalmat adott arra, hogy ismét portrézhassak, ugyanis rajtam kívül 120 gyermek volt még jelen, jobbnál jobb arcok és általában nem menekülősek, ha objektívet látnak.

A tábor nagyrészt énekléssel és próbákkal telt, így szerencsére sok volt az álmos fej; ez a tény – mint tudjuk -, sok izgalmas képet ígért. Persze volt agyagozás és kézműveskedés, strandolás a kicsinyeknek és különféle kurzusok (opera, XXI. századi zeneszerzés és ütős) a nagyobbaknak. A programok között volt sok extra, például túrórudieső és finom torta – csoportképpel a tetején, szatmári és moldvai táncház is. Két este vetítettünk híradót a táborban készült videókat összefűzve. (Ha érdekel titeket, ezeket is belinkelhetem – bár én készítettem őket, és most volt a kezemben először kamera és nem is vágtam még soha ezelőtt, csak hangot – szóval nem kell nagy dolgokra számítani) :)

Ezekből a képekből adok most egy válogatást. Nagyon vegyesek, de általában portrék. Mert ezeket szeretem a legjobban.

Rájöttem pár érdekes dologra. FF portréknál – az ember ha dokumentarista fotókat mível, ha nem – nem fontos, hogy a képek be vannak-e égve itt-ott. Egyszerűen nem zavaró. Nagy, ellenfényes ablak van az arc mögött? Lényegtelen. Ellenben nélkülözhetetlen, hogy az arc szépen ki legyen exponálva. Ezért fontos szerepe van a fénymérésnek, és a félautomata módoknál a túl-vagy aláexponálás lehetőségének. Pláne egy ilyen táborban, ahol az események gyorsan zajlanak, nincs komoly sansz totál manuális módok használatára.
(Ez természetesen igaz még esküvői fotózáskor is – lásd: következő post, türelem.)

IMG_2324-2_smallIMG_2332_smallIMG_2347_smallIMG_2352_small
IMG_2338_small
IMG_2391_smallIMG_2403_small

IMG_2356_smallIMG_2405_smallIMG_2407_smallIMG_2590_smallIMG_2588_smallIMG_2587_smallIMG_2586_smallIMG_2552_smallIMG_2549_smallIMG_2526_small
IMG_2533_smallIMG_2520_smallIMG_2514_smallIMG_2509_smallIMG_2495_small
IMG_2474_small

IMG_2442_smallIMG_2436_smallIMG_2431_smallIMG_2416_small

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook