Sokszor elborzadva látom, hogy remek gépekkel és iszonyú drága objektívekkel milyen gyatra képeket szülnek egyesek. Hiába, a pénz és a tehetség két különböző dolog. Más (zenei) téren magam is közvetlenül tapasztalom, hogy a gyakorlás, a tudás és tehetség hiányát drága technikai eszközök megvásárlásával próbálják néha bepótolni, persze hiába. Néha csak ez a tapasztalat tart vissza attól, hogy magam is a dslr-világba merészkedjek. Mert ha őszinte akarok lenni, tudom, hogy igazából nekem sem a technika jelenti a kibontakozás korlátait…

Udvarlásnak tűnik (ámde nincs miért udvarolnom), ugyanakkor őszintén gondolom, hogy nálad a technika a legjobb helyre került. És örülök! Epekedve várom a fotóidat – csupa-csupa önzésből. Mert élvezetet okoznak

Ugyanakkor az is igaz, hogy úgy érzem: itthon is józan és építő/építkező fejlődést tapasztalok, ismerek pár jó, valóban és objektíven jó fotóst. Ez persze nem azt jelenti, hogy a fenti cikk nem igaz.
Csupán azt, hogy a helyzet változik, ha változatjuk.
Egy barátomtól kaptam anno a 400D-t, első tükrös gépem.
Egy baráttól van a notebook, amiről írok.
És csak mostanában sikerült kitermelni az első összeget, amitől nem deficites az egész vállalkozás. Lett is belőle egy vaku. Ezzel arra célzok csupán, hogy a fejlődés lassú, de ez nem biztos, hogy baj. Ha minőséget eredményez.

(Meg persze az is igaz, hogy a minőség másodlagos – egy ideig. 5 Mpixeles kamerával már kiröhög a piac, satöbbi. Akkor is gonoszul néznek, ha túl keveset kér az ember egy esküvőért – mert rontja a szakma megítélését – persze nem tudják, hogy tényleg sok munka a 700 db raw-kép feldolgozása.)

És a többi, és a többi.