Kezdésnek a témában nem gondolok hosszú bejegyzésére, mert alapból nem nagyon használok semmilyen plugint. Már régóta saját fejem után keverem ki az aktuális árnyalatokat – még akkor is, ha ez gyakran órák próbálkozásaiba kerül. Sőt, általában csak akkor töltöm fel a képet nyilvánosan, ha aludtam rá egyet, és csipásan is tetszik. (Bevált próbálkozás, mindenkinek ajánlom. Sok tucatképtől és szennytől kímélhetjük meg egymást és a mátrixot.)

Hogy hogyan keverem a színeket?

1. Megnyitom a képet: DPP-ből (Digital Photo Professional - aktuálisan: 3.6.0.0.). Ezt a programot azért szeretem, mert nagyon szép részletesen látom benne a képeket, egyből kiszúrható minden hotpixel, színzaj, mocsok vagy bemozdulás. Semmi másért nem használom, de erre ezt találtam a legalkalmasabbnak. Tehát, ha a kép az említett kritériumoknak megfelel, akkor irány:

2. Megnyitás Adobe Photoshop Lightroom (-éppen: 2.4) felületen.
Itt, ha a jobb fülecskék között a
Library-re kattintunk, akkor máris alakíthatunk a képen – például előre beállított színstílusokat adhatunk az eredetihez. (A teljesség igénye nélkül: Aged Photo - barnított, amolyan szépiás és vignettált; BW High Contrast – ennek minden benne van a nevében: erős és éles fényt ad, persze monokróm változatban; Sharpen for Portraits – finom utóélesítés kifejezetten portrékhoz – a finom élek kontrasztját növeli csupán, a zaj alig nő.) Ezeket érdemes használni. Persze nem állandóan. Kipróbálni mindenképp muszáj.
Az említett Saved Preseteken kívül fehéregyensúlyt és expozíciót is korrigálhatunk egyetlen gyors mozdulattal. A kép kontrasztarányainak változtatására vagy itt van lehetőség a
Recovery/Fill Light csuszkáinak huzogatásával, vagy később Photoshopban a Shadow/Highlight (árnyék/csúcsfény) menüt használva. Ez a menü azért hasznos, mert külön engedi változtatni az árnyékos és csúcsfényes (kiégett?) részeket. Szinte minden képemen alkalmazom. (Túlzásba ne vigyük a használatát, mert az képregényszerű, részlettelen képeket eredményezhet.)
Külön érdemes figyelmet szentelni a
Clarity/Vibrance csuszkapárra: ezekkel kontrasztot és telítettséget – szaturációt – változtathatunk. Magyarosan: vibranciát. :) Mindegy. Fontos. Ismerni kell.
Ha a Lightroom ablak jobb felső sarkában ezután a
Develop fülre kattintunk, ismét újabb opciók kápráztatnak és kényeztetnek. Nem kell megrettenni, ez elég kellemes meglepetés ugyebár.
Itt már eltűnt a Saved Presets legördülő menü, helyette előtűnt pár újabb hasznos program:
Crop Overlay (vágási lehetőség, elforgathatóság, vízszintezhetőség – sokkal egyszerűbb itt, mint Photoshopban!), Hue-Saturation-Luminance – állítási lehetőség, akár szelektíven is – csak bizonyos színeket és helyeket változtat (ez is sokkal egyszerűbb, mint PS-ben!), Sharpening (élesítés), Noise Reduction (zajszűrés), Chromatic Aberration (kromatikus aberráció-eltűntetési lehetőség: ez röviden annyit tesz, hogy gyengébb optikáknál az éles kontraszthatárokon fantom elszíneződés jelentkezik – kék, lila, zöld, stb. – gyakori objektívhiba, de könnyen orvosolható, és orvosolandó!), Lens Vignette (a kép négy sarkát világosíthatjuk vagy sötétíthetjük vele kedvünkre) – és nem utolsó sorban utókalibrálhatjuk kameránk színeit.
Ha ezek után nyomunk egy
Ctrl+Shift+E-t, akkor máris importáltuk képünket Photoshopba, az utómunkákat befejezni.

3. Adobe Photoshop CS3 Extended Version 10.0-t használok.
Itt már alig kell működnünk valami kicsikét, mert előzőleg Lightroomban minden elsődlegest helyre hoztunk (ha volt mit).  Manapság már csak a retus és rétegelés miatt használok Photoshopot. Persze még mindig kihagyhatatlan, mert más programok nem tudják azt amit ő – vagy ha kísérletet tesznek is rá, az eredmény nem kielégítő. (Itt mindenféle freeware képszerkesztőre gondolok.)
Nagyjából már kész is a képünk (és még szó nem volt actionről vagy pluginról…). Én három dolgot szoktam a végleges mentés és webre töltés előtt csinálni. Az egyik a vízjel a fotóra, a másik a keretezés (
Ctrl+Alt+C), és végül a kicsinyítés webes méretre (kb. 800×600 px). A kicsinyítéssel kézen fogva jár az életlenedés – ennek ellesúlyozására a már kicsinyített képen létre szoktam hozni egy kb. 30%-os átlátszóságú réteget, melyre ráfuttattam egy élesítő szűrőt (Filter/Sharpen/Sharpen). Rétegek összeolvasztása (Flatten Image), majd mentés, és kész.

Felmerül a kérdés, hogy ha ennyi mindenen átesik minden egyes kép, akkor minek plugin és az action. Mit tud nekem segíteni?
Csupán az időt rövidíti le, és ez nem is kis segítség egy 7-800 rawképes esküvő után.

Az actionök akkor jönnek jól, ha ugyanazt a munkamenetet kell eljátszanom sok képpel. Ilyenkor csak betáplálom a PS memóriájába a munkamenetet, az megjegyzi. A következő képnél már csak le kell játszani az actiont és hipp-hopp kész is ugyanaz a munka. Ajánlom ezt kicsinyítéshez, utóélesítéshez, keretezéshez. De van pár komolyabb, közkedvelt és neten terjedő, legális action. Itt találtok párat. Amit ajánlok, az az Urban Acid, és a Midnight Sepia. A szépia lágyít és melegít, az acid kékeszöld – már-már posztmodern hangulatot kölcsönöz. Mindkettőt szeretem használni.
A letöltött fájl egy zip fájl, amit

1. kicsomagolunk és szabadon választott helyre elmentünk.

2. Megnyitjuk a PS-ben az Actions-t, majd a piros pötty helyén egy jobb klikk: Load Action.

3. A megjelenő Tallózás/Browse segítségével megkeressük az imént elmentett acidactiont és betöltjük a PS-be.

4. Legközelebb már lehet is használni, Window > Actions > Urban Acid > Play.

5. A Play gombbal indítjuk el az action lefuttatását a fotón.

6. Mindegyik változtatás új rétegen történik, ezeket lehet módosítani utólag is.

7. A végén, ha elégedettek vagyunk, akkor Layers > Merge layers és kész is a csodás acidos fotó.

A pluginekről:
Tapasztalat teszi a mestert. Sok plugin van, köztük nagyon sok a kártékony. Ezalatt azt gondolom, hogy túl sok zajt termel, vagy csak nagyon ritkán használható, stb. De találunk ügyeset is.
Amit ajánlok, az a
Nik Software által gyártott Silver Efex Pro és a Color Efex Pro 3.0.
A Silverrel a legkülönbözőbb fekete-fehér képeket állíthatjuk elő gyorsan, sokféle stílusban (még hitelesnek tűnő múlt századi gyűrött-tépett újságpapírost is).
A Color Efex Proval még több opciónk van: átfuttathatunk a képen sok filtert (amik később természetesen új layerként fognak megjelenni a .psd dokumentumunkon – későbbi finomhangolást biztosítva), idemásolok párat, és a képet is érdemes megnézni.

Cross Processing – az analóg, filmes időket idézendő
Film Grain, Effects
Classical Soft Focus – lágyítás
Glamour Glow – :)
High Key
Indian Summer – szerintem ennek a neve a legjobb :)

Idemásolok még két érdekes videót. A fölső a raw-feldolgozáshoz segít, szintén Lightroomban. Az alatta lévő videó pedig egy rövid photoshoot ugyanattól a szerzőtől. Hm, lehet belőle tanulni. :)

RAW Processing from Aaron Nace on Vimeo.

Behind the scenes Torn from Aaron Nace on Vimeo.

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook