Wishlist
- február 11th, 2010
- Posted in egyéb
- By Orbán Domonkos
- Write comment
Annyi helyen láttam kívánságlistát, hogy gondoltam itt az ideje egy sajátnak is. Próbálok olyan dolgokat összeszedni, amik még elérhető áron beszerezhetőek. Ezt most kereken 100.000 Ft-ban állapítom meg. Nem létszükségletek, de ha most kéne kérni valamit a Jézuskától, akkor ezeket írnám fel a kis papírra. Csak arra kellenek, hogy megkönnyítsék a munkát, vagy egyáltalán lehetővé tegyék bizonyos olyan képek elkészítését, melyekhez adott technika szükséges.
Modell- és portréfotózáshoz:
- rádiós vakukioldó - egy adó és minimum 2 vevő, pl Cactus PT-04. Erről az eszközről mefi blogján olvashatunk. Nem csinál semmit – mármint a TTL-re gondolok -, de elsüti a vakut. Az egyetlen probléma a sebességgel lehet, ugyanis szabad téren, jó fényben nem biztos, hogy elég az 1/250 záridő (lehet, hogy túl hosszú). Erről kérem nálam okosabbak véleményét. (A rekeszelés nem mindig megoldható, főleg portréknál, ahol kell a DOF és a szép bokeh.) Ez az áru vaterán kb. 11-12.000 Ft, de ebayen 9000ből megvan (Hongkongból 4 nap, Pécsről 3…)
- vaku – mondjuk egy Canon Speedlite 430 EX II (ára újonnan ~ 60.000), a már meglévő 420 EX mellé. Ezt a két egységet vezérelné a fentebb említett kioldó szett. Nem kell csúcsminőségű 580 EX II, de azért fényre szükség van, főleg a strobist dolgokhoz.
- akksik – minimum még egy szett a meglévőhöz. A már meglévő szett Energizer és 15 perc alatt fullra tölti az akksikat, amik minden eddigi erőforrásaimnál erősebbek… Nem tudom meddig fogják bírni, egyelőre bízom bennük.
- ernyők, állványok, vakutartók – mindegyikből két darab (a két vakuhoz). Egy állvány ára 4500 és 5500 Ft között mozog a piacon (vatera és McGoat). Az ernyő- és vakutartó (flashlight holder) darabja ~ 5700 Ft (!) – sajnos ez mindenféleképp kell, mert hiába állvány, vaku és ernyő, ha nem tudom őket egymáshoz legózni. Ernyőből kétfajta kéne: egy visszaverő és egy áteresztő; az egyik szór (a vaku keresztüllövi), a másik fókuszál. Darabja 4-6000 Ft, márkától és átmérőtől függően.
Nem portrézáshoz:
- Sigma 10-20 mm f/4-5,6 DC HSM EX ultranagylátószögű (102,4°) objektív táj- és városképekhez (régi vágyam), és hozzá 77 mm-es átmérőjű polár és ND szűrők és félszűrők, hosszú záridőhöz. Az objektív használtan 90-100.000 Ft, Hoya polár 19.000 Ft, Hoya ND8 16.000 Ft (és az ND8-nál lehet, hogy sokkal sötétebb kell majd, ez az alsó határ).
- háttértár – kb. 500 GB, mert nagyon macerás DVDről visszaolvasni négy év képtermését. (kb. 20.000 Ft)
- akksi (LP-E5) az 500D-be (Edigital: 5000 Ft – utángyártott). Tartalék, de egy esküvői éjszakára nagy könnyebbség.
- Pro account a Flickres profilomhoz. Mert szeretnék elindítani egy 365 projektet, s telve van már a 200 képes limit.
Hirtelen most ennyi jutott eszembe. Lehet, hogy majd idővel kiegészítem a listát.
Persze mindez csak akkor lesz realitás, ha lesz pénzem. De nincs. Londont is be kék fizetni, ehhez képest ma úgy mentem énekelni Gödöllőre, hogy nem volt pénzem a hazaútra (bizony, a hév kiegészítő jegy oda-vissza diákkedvezménnyel 400 Ft…). Szerencsére épp fizetés volt.
Ezek az eszközök egyenként relatíve olcsók, de összességében szép kis vagyont tesznek ki, már egy komplett ernyős vakuszett is. De majd lassan… Mint eddig.
Hi,
nekem is cactusom van (v4), annyira nem szeretem. A mukodese megbizhato, de az epitese ritka gagyi, egy aprobb esestol mar elromlik es szerelheti az ember. Kelemenbandi rendelt valami masik triggert ebay-rol, nezz korul nala mert arban hasonlo kategoria, de ahogy lattam masszivabb darab es talan okosabb is.
Ha 1/250-et tud szinkronizalni a vazad az mar szuper, nekem az 5d2-n 1/160 a legrovidebb zarido ahol meg nem latszik a redony. Ha kulteren ellenfenyben akarsz tag rekeszes kepet, akkor ND filterrel siman meg tudod oldani, de altalaban ha siet az ember egyszerubb egy deritolab a vakuzas helyett.
Vakut nem vennek dragat, lumopro lp120 vagy a kelemenbandi fele meg olcsobb ebay-es vaku M-ben hasznalva tokeletes. A strobistoknak ugyis illik elszakadni az ETTL-tol.
Ernyobol van kombinalt, nekem Bowens van aminek le lehet venni a visszavero reszet es akkor atereszto. Az arara nem emlekszem, szerintem most mar valami kinai ebay-es olcsosagot neznek. Allvany nekem is kene minel tobb, plusz nagyon szeretnek egy boom-ot is.
A nagylato jo dolog, de amennyire vagytam ra olyan keveset hasznalom igazabol, ha ar es kihasznaltsag szempontjabol nezzuk a dolgokat akkor az 50 1.4 ami minden eddigi obimat messze veri.
Ha nincs meg potaksid, akkor szerintem azt vedd elore a listan, a legfontosabb kellek. Remelem tudtam segiteni
udv r
Köszönöm,
Kelemenbandis cikket és a sörprojektet folyamatosan figyelem, és próbálok tanulni belőle. Szóval a cactust nem ajánlod. OK, elfogadom. Még utánanézek ezeknek a dolgoknak persze, a lumopro lp120-nak is…
Az ND szűrő nem jutott még eszembe. Köszönöm. Akkor azt is fel fogom venni a listába, bár 77 mm-re az sem olcsó mulatság.
Igen, a Sigma 10-20 már tényleg csak játszani kéne, így nem az első a listán. De ily módon írhattam volna még ide pár obit, pl 85/1,8. És ez is százezer alatt van valamivel.
Egy pótakksim van – kapásból vettem, de a három az igazi, akkor tényleg nem kell izgulni, hogy kihúz-e egy hosszabb sessiont a cucc. Mert 2 óra egy akksi töltési ideje általában (ha jól saccolom).
Amúgy – hála Dogynak – találtam edigitalon is utángyártott akksit, olyat ami illik a típushoz, pont féláron mint a gyári. Akksikkal eddig mindig jól jártam utángyártva is. A különbség talán a Canon címke hiánya csupán…
50/1,4 – szép álom. Majd egyszer.
Kívánom, hogy minden itt felsorolt valóra váljon:-), és csodás képekkel ajándékozz meg bennünket. (azért van itt bőven). A cuccok nagy részét én is az ebay-ről rendelem. Eddig még nem panaszkodhatom. Ami itthoni az MS.(nem merek írni Céget:-)))).
További szép fényeket!
MS? Így nem tudom, vagy most nem esik le. Súgd meg halkan, légyszi
Szóval csak nagyon csendben.:-))))) (a stúdiófelszerelésem Microsat – nekem bevált:-). Viszont néztem ND szűrőket. 77 mm-esek vannak max. 3.000 ft. De az már elég sok:-). Nekem cokin szűrőkészlet van, az ND-t az ebay-ről rendelem, az óaranyat a fotoking-től. (minőségileg ugyanaz, csak árban nem).Most ND 1000-re fáj a szívem, úgyhogy Ő lesz a köv.beruházás. Egy 10-ből meg is állja.(itt és most kérek elnézést nem tudok olyan szépen írni mint rivera). Szóval kívánom, hogy minden meglegyen, amit itt felsoroltál. Az én listám…is mindig bővül:-)
Ildikó
Közben láttam egy videót a Cactusok megbízhatatlanságáról. A következő videón soha nincs olyan, hogy mind a négy vevő egyszerre elsülne.
Pár éve játszom én is a Cactusokkal, egy pár V2s-es vevőm van. A kettőből az egyik mindig (megerősítem: mindig) elsül, a második csak minden harmadikra. Nagyon nagy a gyártási szórás és ahogy Rivera is írta, írtó gyenge az építési minőség.
A kívánságlistából másrészről csak a Sigma 10-20-hoz tudok hozzászólni, a képeim 80%-a ezzel az objektívvel készül(t), ha épületet vagy tájat fotózol, alap (és nem nagyon fogod kitekerni a 10mm-es állásból
)).
Én is kívánom, hogy minél gyorsabban legyenek a táskádban a lista szereplői.
)
Én ezt a kioldót ajánlom:
http://cgi.ebay.com/CTR-301P-Wireless-Flash-Trigger-2-Receiver-w-PC-Sync_W0QQitemZ120504062969QQcmdZViewItemQQptZCamera_Flash_Accessories?hash=item1c0e9a13f9
2 vevő + 1 adó “csak” 7600 forint, és megbízható, masszív, lapos (tehát nem lesz tőle instabil az állvány)
állvány mcgoat-tól
a vakutartó 5700-ért kicsit erős, ebayről kettő darab össz vissz 3200 forint, ilyen ni: http://cgi.ebay.com/360-Swivel-Flash-Stand-Blacket-Umbrella-Holder-C2-type_W0QQitemZ250536349252QQcmdZViewItemQQptZCamera_Flash_Accessories?hash=item3a55214e44#ht_3019wt_941
és ezek nagyon jók is.
Akksit szerintem is vegyél, főleg, ha rendezvényfotózol is.
van egy ilyen strobistos cikkem a prohardveren, ha lesz időd, olvasd el, hátha tudok mondani legalább 1 újdonságot
link: http://prohardver.hu/teszt/olvasoink_irtak_strobist_kezdoknek/bevezetes.html
(tudom, itt még a phottix kioldót ajánlom, az se rossz, viszont a linkelt sokkal stabilabb)
üdv
kovacs richard
u.i.: szerintem állítsd nagyobbra a kommentek betűméretét, mert majd kigubbad a szemem, olyan picikék a betűk
)
Köszönöm szépen a kommentet.
Isten hozott nálam.