Árvíz és egyebek
- június 6th, 2010
- Posted in fotó
- By Orbán Domonkos
- Write comment
Igazából ez a post, vagyis az ebben szereplő képek egy 50 mm-es blogba is simán beférnének, ugyanis a bejegyzés minden képét ezzel a kis műanyag obival lőttem. Azért szeretem, mert könnyű és mindenhová befér, így hosszú napokra is magammal tudom vinni; a vázzal, egy akksival és 4GB memóriával egyáltalán nem foglal sok helyet. És még a fényerő és a bokeh is elég jó, ráadásul könnyű is, mert műanyag. És fontos, hogy a kihívás is nagyobb a fix látószög miatt. Zoomobival sokkal egyszerűbb az élet.
Úgyhogy elszántam magam, és próbára menet megnéztem a rakpartokat, amiket aznap öntött el a Duna. Már le voltak zárva, és az igen tisztelt Nép hamar birtokba is vette. Sétált, biciklizett, romantikázott. Furcsa volt a csend: nem lehetett autózúgást hallani ott, ahol általában zaj van és benzingőz.
Fotóztam embereket is, nem csak vizet. Nem is én lennék, ha csak a Duna lenne a képen… Volt olyan apuka, aki elkérte a képet – adott névjegykártyát, hogy oda küldjem a fotót melyen csemetéje biciklizik a már vizes rakparton a lemenő nap fényében, háttérben a várral. A kedvenc jelenetem mégis az, amikor két lány ült a szalagkorláton, én meg hátulról fotóztam őket. Megláttak, összemosolyogtak, és hatalmas csókolódzásba kezdtek, intenzíven – de csak rövid ideig. Nagyon meglepődtem és melegem lett… De a pillanatot sikerült elcsípni, lejjebb láthatjátok. Jó kép.
Fertelmes érzés tudni, hogy edelényi fotós barátom az életéért küzd, én meg itt rohangálok Pesten mint pók a falon, élem a megszokott kis életem, és fotózom az áradó Dunát “mert az olyan szép”. Valahol nincs jól ez így. Nem tudtam elmenni homokzsákot pakolni kötelességeim és vállalásaim miatt, habár szívem szerint inkább a gáton lettem volna.
A képeket ezért Oszkornak ajánlom, Edelénybe küldöm. Remélem alakul a helyzet.





















Nagyon jó lett az egész sorozat, nekem is a két csajos a kedvencem de végig szép, hangulatos fotók.
Köszi, örülök hogy tetszik.
Köszönöm!
Kevés pihenéssel, iszonyat körülmények közt. Mára talán már fellélegezhetünk. Bár még jelen pillanatban is rekord magasságú a bódva vízállása.
Az igazat megvallva már utálom a vizet. Pedig nagy szerelmese voltam.
Szerda este óta megfeszült munkával küzdöttünk a víz ellen, kevés sikerrel.
A védekezési munkák közben, néha sikerült pár felvételt készítenem egy kompakt képpel. Mert az elfért az övtáskámban. Majd valahol megosztom.
De ezúton is szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondanék azoknak az embereknek, fiuknak, lányoknak, férfiaknak, asszonyoknak és minden nemű alakulatoknak, szervezeteknek, hogy fáradtságot és áldozatot nem kímélve, önzetlen segítséget nyújtottak a városunknak, Edelénynek.
Külön köszönet a város lakóinak és a polgármester úrnak!
…és várjuk a képeket. Ha gondolod, ide is írhatnál majd valami megosztandót, ha már olyan a helyzet körülötted. Én szívesen venném.
Van hangulatuk!
..és ezekről mindről lemaradtam a nagy tanulásban… O_o”
Te aztán értesz a fotózáshoz!
Ritka remek street összeállítás, csak így tovább!!!
Tartozom egy vallomással. Nagyon szeretem Kálló Péter fotóit. Nagyon szeretem Kálló Péter fotóit és tetszett az árvizes összeállítása is. Nagyon szeretem Kálló Péter fotóit és tetszett az árvizes összeállítása is, DE a fenti képeid számomra sokkal jobban tetszenek, valahogy “jobban átjön”, valószínűleg azért, mert az árvíz egy másik, hangulatosabb arcát mutatod meg (ha egy árvíznek egyáltalán van ilyenje). Szóval 100%-os a sorozat.
(A két lánnyal kapcsolatban: nem semmi, hogy még ilyen stresszhelyzetben is figyelsz a kompozícióra.
Egy merészebb vágást azért megnéznék.
))
Na, ez most nagyon jól esett
Kálló Péter fotói riportjellegűek, legalábbis én így érzem. Ha egy újságnak fotóznék pl, akkor persze hogy szenvedést és izzadságszagot fotóznék én is. De ebben egyelőre nagyobb örömöm lelem – hozzáteszem, minden tiszteletem Péteré s munkásságáé.
A lányokról: már kész volt a kompozíció, mikor belekezdtek. De ha tudom előre, akkor veszem elő a telét és nem is manuálisan állítok mindent de minimum sorozatfelvétellel…
Tudod, ha megnézem a képeidet, mindig belelkesedem: fényképezni kell!!!
Tetszenek nagyon!
gyere, menjünk