Sokan kértek részletesebb bemutatót photoshopos trükkökről, most megpróbálom teljesíteni ígéreteimet.
Fontos leszögezni, hogy itt nem valamiféle isteni adományról van szó, miszerint valaki vagy tudja a PS-t, vagy nem. Amit tudok (?), én is internetről tanultam, semmiféle könyvet nem használtam, ezért ez mindenki számára egyformán elérhető; csupán kitartás és kreatívság kérdése. Így – a végén látni fogjátok, hogy jé, e kép mögött nincs is semmi érthetetlen hókuszpók, én is meg tudom csinálni bármikor – ha van alapanyagom. (Ezért fontos néha banális témákról is vágóképet készíteni. Mi júniusban épp Érsekvadkerten nyaraltunk – fent Nógrádban; szinte minden nap jött monszun. Így akadt szivárvány is, az erdő adott volt. Nem volt nehéz dolog Kisnyulat beállítani s lefényképezni.) Bárki, aki ott lett volna, ugyanígy megcsinálja. Csak vigyázzon a rekeszen múló mélységélességre. Én itt azt akartam, hogy a háttér a szivárvánnyal is éles legyen, ezért az f/9. …És mindjárt az is kiderül, hogy egy madársziluettes képet is bárki odatehet az égre, és kész a napi explore-fotó a flickren, stb. Csupán észre kell venni.
1. A kép konvertálása raw-ból jpg-be. Vagy PS Raw Converterrel (plugin, ingyen letölthető az Adobe honlapjáról), vagy PS Lightroommal, ami egyből felismeri a raw fájlokat, mindenféle egyéb beépülő modul nélkül. Itt kis kontraszt és vibrancia-állítás, hogy a szivárvány szépen kijöjjön és Kisnyúl is látszódjon. Nem baj egy kis túlszaturáltság, mert a következő lépéssel úgyis eltűnik ez a probléma. + esetleg vágás.
Konvertálás után így nézett ki a kép:

raw-konvert után
2. Import PS Lightroomba.
Ez a program számomra még elég új, egy hete ismerkedtem meg vele, de az a véleményem, hogy számos ponton sokkal egyszerűbb s gyorsabb a használata, mint a PS-é. Mindenki számára könnyen kiismerhető, aki használt valaha PS-t. Persze nem olyan munkára szánták a két programot: így van, amit csak a PS végez el. Erre majd rávilágítok később.
Miért kell a Lightroom?
Mert ez a program tartalmaz olyan szűrőket, amik rendkívül jól alkalmazhatóak, olyanok mint egy-egy igényesebb PS action. Gyorsan lepörög, és utána lehet finomítani kontrasztokat és színeket, világosítani és sötétíteni, ahol kell.
Ezért a kép megnyitása után ráengedtem egy filtert (Aged photo). Látni fogjuk, hogy a kép itt sokat veszít a szaturációból, kap egy barnás-pirosas, meleg árnyalatot, és egy kis vignyettet a sarkokra. Ha ez így nekünk nem tetszik maradéktalanul, akkor a Lightroom jobb felső fülein a Developra kattintva egy pillanat alatt mindenen állíthatunk – ebben az esetben én adtam a képhez egy kis zöldet, hogy a barnás árnyalat ciános hatást kapjon, és a vignyettet még drasztikusabbra növeltem – vigyázva arra, hogy Kisnyúl alakja végig jól kivehető maradjon, csak a szoknya alja legyen sötétebb. Az erdőt kicsit világosítottam.

Aged photo filter - és egyéb finomítások a Develop menüben
3. Madarak
Ezután jött a dolog nehezebbik része: keresnem kellett egy olyan képet, amin madarak repülnek, jó sokan, és nincs a háttérben semmi, csak az ég. Mert csak ilyen madarakat lehet szépen bevágni a szivárványra. Sajnos madársziluettes textúrákat nem tartalmaznak a szokásos free texture-oldalak, így csak negyedórás keresgélés után leltem megfelelő képre – bár ez akkor sokkal több időnek tűnt 
A választás erre a képre esett:

madaras textúra
Így ismét vissza kellett térnem a Photoshopba, hogy rétegeket tudjak kezelni. Háttér a szivárványos kép, első rétegnek pedig a move toollal (V) áthúztam a madarakat, a szivárvány elé.
Itt méretproblémákból adódóan a madaras képet kicsinyítenem kellett; saját rétegén kijelöltem az egészet Rectangular Marquee Toollal (M), majd jobb gomb a képre és a legördülő menüben Free transform. Megfogva a kép egyik sarkát, kicsinyítettem a képen, ügyelve az oldalarányok megtartására. Enter.
Ezután a madarakat egérrel (V) simán a megfelelő helyre vonszolom – kis képzavar.
4. Multiply
Figyelem, most jön a varázslat! Hogy tüntessem el a kék eget, hogy látszódjon a háttér rétegéről a szivárvány, de a madarak sötét alakja is látsszon?
- a. madaras rétegen: auto contrast és auto levels (Ctrl+Alt+Shift+L és Ctrl+Shift+L)
- b. jobbra lent a madaras layer bleding mode-ját Multiply-ra állítani
- c. ugyanezen a rétegen szelektív színeknél a maradék kék árnyalatok eltüntetése, esetleg kis mértékű, általános deszaturáció, hogy a madarak fekete alakján kívül csak a szivárványos háttér látszódjon
- d. finomhangolás: a rétegek egyesítése előtt esetlegesen félbevágott madarak visszaradírozása, layer átlátszóság változtatása (hogy ne legyenek olyan kontrasztosan feketék a madarak), stb.
- e. Rétegek egyesítése.
A multiply blending mode tulajdonképpen erre való, jegyezzük meg jól a használatát. Sokat egyszerűsít rétegek egybeolvasztásánál; ugyanígy a legtöbb esetben pozitív az eredmény az auto contrast és az auto levels alkalmazásánál. A magam részéről úgy kezdem egy kép megdolgozását, hogy konvert után nyomok neki egy auto contrastot és levels-t. Ha nagyon kiég vagy bebukik valami, vagy csak nem tetszik, akkor is látható, hogy a History panelen való visszavonás után az eredeti képpel mi a gond. Kontraszttalan vagy fedett, stb. Tehát ezeken kell javítani (persze minden relatív).

a multiply keverési mód használata
Ezek után már csak apróságok maradtak, például néhány madár átmásolása a tömegből az üres égre (hogy hihetőbb legyen a jelenet), és keretezés a Ctrl+Alt+C billentyűparanccsal. Általában fekete vagy fehér keretet szoktam használni, hogy adjon a képnek egy tartást, viszont ne legyen túl hangsúlyos, tolakodó, extravagáns – mert ebben az esetben nem látom tőle a képet. És akkor meg minek.
Esetleges Hue/Saturation állítás a Ctrl+U paranccsal.
És a kész kép, remélem érdemes volt körmölni.

a kész kép