Rorschach

…mármint a zenekar angolszász stílusú.

Az angolszász gitárzenék alapvető hangszerelését magukévá téve dalaikat szokatlan harmóniafűzéssel írják, melyek talán ennek is köszönhetően a legteljesebb mértékben dallamosak, a szó pozitív értelmében érdekesek. A dalok színesítését, gyakran a Queen-t idéző, gondosan megszerkesztett vokális felrakásokkal biztosítják, amelyek élő koncerteken is megszólalnak.

Angolszász. Na jó. Akkor nem metálbanda-logó kell (halálfejjel s különböző absztrakt lángokkal és betűtípussal – és ‘death’ szóval – mindenképp!), nem is mai magyar pop és ájlálálá Márió, a harmonikás – ez is biztos. – Ilyen gondolatokkal értem Lőrincék házába, ahol már várt a zenekar összes négy tagja több váltás ruhával, mert nem lehet tudni kinek mi áll jól épp aznap, és a csoportképekre is össze kell öltözni legalább minimálisan.

IMG_8508b_small_blog

A koncepció pár promó kép készítése volt, amit aztán hasznosítani lehet neten, pályázatokon, plakátokon, CD-borítóként és egyéb helyeken (pl. ZP). Ezért mindenkiről kellett portré (profilból is), csoportkép (ha lehet lazulós), és néhány életkép, amikor zongora mellett énekelnek vagy cigiznek a nappaliban.

IMG_8523_small_blog

Szerencsére laza fiúkról van szó: sokat nem kellett izgulni, hogy milyen kompozíciók születnek. Alig volt dolgom, mert kreatívan váltogatták a pózokat, ‘játszottak az arcukkal’ (portré- és modellfotózáson már-már közhellyé váló kérés), rendeltek pizzát, végig ökörködtek stb. mint minden normális fiatal. :) IMG_8554_small_blog

A nagyobb munkát a leendő CD-borító okozta: a kérés szerint négy arcból válogattam össze Lőrinccel arcrészleteket, ebből alakult egy igen amorf fej. Sok-sok réteg PS-ben, játék a színekkel, még egy kis ez az amaz és kész is a borító, szabvány szerint 12×12 cm.cd_front_3_small_blog

Mondanom sem kell már, mert a kedves blog-olvasó ismer: itt sem volt normális világításom – azaz hogy csak a mindennapi lámpák és némi természetes fény. Semmi softbox vagy hasonló ‘extra’ (aminek a hiányát  mellesleg egyre jobban érzem). Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ilyen eszközökkel is elég jól lehet bánni a fénnyel, bíztatok mindenkit a használatára. :)

OFF: 2009. augusztus 8-ra még mindig keresek Canon papucsos vakut, kölcsönbe. Másnap vissza is adnám, esküvőt fotóznék vele. Akár slave funkcióra is. Szépen megköszönném.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

A zenekar oldala egyébként elérhető itt.

IMG_8541_blog

IMG_8538_small_blog

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

hálószobából stúdió

Egy zenész társam és jóbarátom azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy ugyan már csináljak róla s kedves párjáról egy kisebb sorozatot, amit tudnak használni, ha pályázatokon szükségük van rá. (A hölgy énekes, az úr zongorista.)

Az idő szorításában, stúdió és vakuk hiányában nem tudtam mást kitalálni, mint otthon!, a legnagyobb és legfényesebb szobánkban, a zongora mellett talán alkalmas lehet a terep. Egy kis (…) utómunkával kiszedegettem a fal hibáit, a lepedővel burkolt szekrények és polcok maradékait és az egyéb zavaró holmikat.

itt mindig rend van

itt mindig rend van

Sajnos fény sem volt elég, ezért ismét olyan eszközökhöz folyamodtam, amit egy stúdióval rendelkező fotós (vagy akárki) szépen (/gúnyosan) megmosolyog. Mivel vakum sincs, csak a beépített, hoztam a lakás összes valamire való izzós lámpáját – fénycsöveset nem, mert az hidegebb fényt ad és nem akartam semmi plusz, fehéregyensúlyból származó problémával foglalkozni. Főfénynek a beépített vakum használtam egy íróasztali lámával, deríteni másik öt olvasó- és egyéb lámpák voltak beállítva a szoba különböző pontjain, némelyre csak vékony papírzsebkendő jutott pausz helyett – diffúzornak. Azonban így is született olyan kép, amin a vaku fénye túl erős (általában kevés volt a fény). (Jut eszembe, nincs valakinek most szombatra, aug. 8-ra Canon papucsos vakuja kölcsön? Nagy szükségem lenne rá. Csak egy napra…)

Read more

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

Esküvői fotózás az évszázad viharában

2009. július 18-án Judit és Gábor esküvőjét fotóztam Gödöllő-Máriabesnyőn.

Ebben még nincs semmi pláne. Fotóztam már esküvőt elégszer, no para. A sztori viszont nem lenne érdekes úgy, ha épp akkor nem járt volna Európában az évszázad vihara.

Minden hír erről szólt:

Apokalipszis Budapesten

A fővárost is elérte a viharzóna, Budapesten dörgött, esett, villámlott és 90 kilométer per órás szél fújt. A Balatonnál fákat döntött ki a vihar korábban, több ház is megsérült. Napközben az Országos Meteorológiai Szolgálat két régióra is harmadfokú piros riasztást adott ki. Délután öt óra körül a zivatarrendszer a Duna-Tisza-közénél tartott, és Pest megye és Bács-Kiskun-megye vonalában haladt tovább keletre. Csak vasárnap reggelre állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés a vasútvonalakon.

Délután négy óra után érkezett meg a vihar a fővárosba, a szikrázó napsütés után percek alatt vált sötétté az ég. Jégeső, hatalmas széllökés és sötétség volt tapasztalható Budapesten. A meteorológiai szolgálat szerint 110 kilométeres széllökéseket is mértek. A fővárosban több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar.

Tudni illik, hogy Gödöllő Pest mellett van, 15 km-re.

Hallottuk, hogy vihar lesz, de mit árthat az nekünk. Épp a templomban leszünk, mire vége a szertartásnak pont elmegy, és legalább felszárítja a port és lehűti a levegőt – gondoltuk naivan.

Még a vakuhoz se vittem sok akksit, hisz a besnyői templom Magyarország 10 legjobban bevilágított helye között van, ez bizonyos. Deríteni se nagyon kell, annyira jók a szórt fények.még fényben

El is kezdődött a nászmisés esküvő, ment minden a maga rendjén szépen, méltóságteljesen. Egyszer csak vibrálni kezdenek a lámpák. Igen, előfordul, elvégre vihar van – azt mondták az okosok. Azonban alig kezdődött el a szentbeszéd, az összes villany lekapcsolódott, az áram is elment. 5 perc múlva már az amúgy nagy ablakokon se jött be semmi fény; az oltáron lévő két gyertya gyenge lángjánál folytatódott a szertartás. Se mikrofonok, se orgona – mivel az is árammal megy.

Mondanom sem kell, mennyire idegen érzés volt. A menyasszony később – édesanyja szerint – hetekig sírt emiatt. Ilyet senki nem képzelt, nem készült föl előre – mert nem is lehet. Mindenki tette a dolgát úgy, ahogy azt a szokatlan helyzet kívánta.

Egy darabig reménykedtünk, hogy visszajön az áram és a házasságkötés szertartása már újra jól látható lesz, de – nem jött áram. Tíz perc elteltével láttam kirohanni a templomból a hivatásos videóst, aki csak a hangot tudta rögzíteni ilyenformán. Nagy pakkokkal megrakódva jött vissza hamarost. Egy erős lámpát hozott a videójára. Read more

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

PS tutorial – hitchcock

Sokan kértek részletesebb bemutatót photoshopos trükkökről, most megpróbálom teljesíteni ígéreteimet. :)

Fontos leszögezni, hogy itt nem valamiféle isteni adományról van szó, miszerint valaki vagy tudja a PS-t, vagy nem. Amit tudok (?), én is internetről tanultam, semmiféle könyvet nem használtam, ezért ez mindenki számára egyformán elérhető; csupán kitartás és kreatívság kérdése. Így – a végén látni fogjátok, hogy jé, e kép mögött nincs is semmi érthetetlen hókuszpók, én is meg tudom csinálni bármikor – ha van alapanyagom. (Ezért fontos néha banális témákról is vágóképet készíteni. Mi júniusban épp Érsekvadkerten nyaraltunk – fent Nógrádban; szinte minden nap jött monszun.  Így akadt szivárvány is, az erdő adott volt. Nem volt nehéz dolog Kisnyulat beállítani s lefényképezni.) Bárki, aki ott lett volna, ugyanígy megcsinálja. Csak vigyázzon a rekeszen múló mélységélességre. Én itt azt akartam, hogy a háttér a szivárvánnyal is éles legyen, ezért az f/9. …És mindjárt az is kiderül, hogy egy madársziluettes képet is bárki odatehet az égre, és kész a napi explore-fotó a flickren, stb. Csupán észre kell venni.

1. A kép konvertálása raw-ból jpg-be. Vagy PS Raw Converterrel (plugin, ingyen letölthető az Adobe honlapjáról), vagy PS Lightroommal, ami egyből felismeri a raw fájlokat, mindenféle egyéb beépülő modul nélkül. Itt kis kontraszt és vibrancia-állítás, hogy a szivárvány szépen kijöjjön és Kisnyúl is látszódjon. Nem baj egy kis túlszaturáltság, mert a következő lépéssel úgyis eltűnik ez a probléma. + esetleg vágás.

Konvertálás után így nézett ki a kép:

raw-konvert után

raw-konvert után

2. Import PS Lightroomba.

Ez a program számomra még elég új, egy hete ismerkedtem meg vele, de az a véleményem, hogy számos ponton sokkal egyszerűbb s gyorsabb a használata, mint a PS-é. Mindenki számára könnyen kiismerhető, aki használt valaha PS-t. Persze nem olyan munkára szánták a két programot: így van, amit csak a PS végez el. Erre majd rávilágítok később.

Miért kell a Lightroom?

Mert ez a program tartalmaz olyan szűrőket, amik rendkívül jól alkalmazhatóak, olyanok mint egy-egy igényesebb PS action. Gyorsan lepörög, és utána lehet finomítani kontrasztokat és színeket, világosítani és sötétíteni, ahol kell.

Ezért a kép megnyitása után ráengedtem egy filtert (Aged photo). Látni fogjuk, hogy a kép itt sokat veszít a szaturációból, kap egy barnás-pirosas, meleg árnyalatot, és egy kis vignyettet a sarkokra. Ha ez így nekünk nem tetszik maradéktalanul, akkor a Lightroom jobb felső fülein a Developra kattintva egy pillanat alatt mindenen állíthatunk – ebben az esetben én adtam a képhez egy kis zöldet, hogy a barnás árnyalat ciános hatást kapjon, és a vignyettet még drasztikusabbra növeltem – vigyázva arra, hogy Kisnyúl alakja végig jól kivehető maradjon, csak a szoknya alja legyen sötétebb. Az erdőt kicsit világosítottam.

Lightroomban filter hozzáadása

Aged photo filter - és egyéb finomítások a Develop menüben

3. Madarak

Ezután jött a dolog nehezebbik része: keresnem kellett egy olyan képet, amin madarak repülnek, jó sokan, és nincs a háttérben semmi, csak az ég. Mert csak ilyen madarakat lehet szépen bevágni a szivárványra. Sajnos madársziluettes textúrákat nem tartalmaznak a szokásos free texture-oldalak, így csak negyedórás keresgélés után leltem megfelelő képre – bár ez akkor sokkal több időnek tűnt :)
A választás erre a képre esett:

madaras textúra

madaras textúra

Így ismét vissza kellett térnem a Photoshopba, hogy rétegeket tudjak kezelni. Háttér a szivárványos kép, első rétegnek pedig a move toollal (V) áthúztam a madarakat, a szivárvány elé.
Itt méretproblémákból adódóan a madaras képet kicsinyítenem kellett; saját rétegén kijelöltem az egészet Rectangular Marquee Toollal (M), majd jobb gomb a képre és a legördülő menüben Free transform. Megfogva a kép egyik sarkát, kicsinyítettem a képen, ügyelve az oldalarányok megtartására. Enter.
Ezután a madarakat egérrel (V) simán a megfelelő helyre vonszolom – kis képzavar. :D

4. Multiply

Figyelem, most jön a varázslat! Hogy tüntessem el a kék eget, hogy látszódjon a háttér rétegéről a szivárvány, de a madarak sötét alakja is látsszon?

  • a. madaras rétegen: auto contrast és auto levels (Ctrl+Alt+Shift+L és Ctrl+Shift+L)
  • b. jobbra lent a madaras layer bleding mode-ját Multiply-ra állítani
  • c. ugyanezen a rétegen szelektív színeknél a maradék kék árnyalatok eltüntetése, esetleg kis mértékű, általános deszaturáció, hogy a madarak fekete alakján kívül csak a szivárványos háttér látszódjon
  • d. finomhangolás: a rétegek egyesítése előtt esetlegesen félbevágott madarak visszaradírozása, layer átlátszóság változtatása (hogy ne legyenek olyan kontrasztosan feketék a madarak), stb.
  • e. Rétegek egyesítése.

A multiply blending mode tulajdonképpen erre való, jegyezzük meg jól a használatát. Sokat egyszerűsít rétegek egybeolvasztásánál; ugyanígy a legtöbb esetben pozitív az eredmény az auto contrast és az auto levels alkalmazásánál. A magam részéről úgy kezdem egy kép megdolgozását, hogy konvert után nyomok neki egy auto contrastot és levels-t. Ha nagyon kiég vagy bebukik valami, vagy csak nem tetszik, akkor is látható, hogy a History panelen való visszavonás után az eredeti képpel mi a gond. Kontraszttalan vagy fedett, stb. Tehát ezeken kell javítani (persze minden relatív).

blending change

a multiply keverési mód használata

Ezek után már csak apróságok maradtak, például néhány madár átmásolása a tömegből az üres égre (hogy hihetőbb legyen a jelenet), és keretezés a Ctrl+Alt+C billentyűparanccsal. Általában fekete vagy fehér keretet szoktam használni, hogy adjon a képnek egy tartást, viszont ne legyen túl hangsúlyos, tolakodó, extravagáns – mert ebben az esetben nem látom tőle a képet. És akkor meg minek.
Esetleges Hue/Saturation állítás a Ctrl+U paranccsal.

És a kész kép, remélem érdemes volt körmölni. :)

hitchcock

a kész kép

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

Elindult a blog!

Üdvözlet mindenkinek!

Már nagyon régen szerettem volna egy saját blogot, végre eljött ennek is az ideje.

Blog. De minek?

A művészet nagyon sokrétű; közös ismertető jel pediglen, hogy minden ága egy irányba törekszik. Szépet és jót indukálni nagyon sokfajta módon lehet, én a zenében és a fotózásban találtam alkalmas terepre. Remélem, hogy hasznos információval látom el majd hasonló érdeklődésű barátaimat a mátrix ezen világában.

Isten hozott, kedves látogató. :)

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

Return top