Tegnap délután úgy hozta az élet, hogy (negyedik próbálkozásra…) végre sikerült kijutnom Rékához lefotózni Szeder utolsó kölykét, akit még nem vitt el vevő. Pedig már csak pár nap volt hátra a transzferig, így még épp időben mentem. Igyekszem legközelebb gyorsabb lenni, de most egyszerűen nem volt mód rá.
Ebből a sorozatból hoztam most pár képet, haláli a kis golden retriever, meg kell zabálni. Sajnos már mind elkelt – mint írtam volt -, ne haragudjatok! Amúgy pont ez okból Rékáéknál nagy a bú, nem valószínű, hogy Szedernek valaha lesznek még kölykei.
Mert már rég volt, és az előzőt is nagy figyelem kísérte.
Tegnap éppen sötétedés előtt (este nyolc és kilenc óra között) Borival és Rékával kimentünk a már majdnem teljesen kész M31-es autópálya egyik, még használaton kívüli hídjára, hogy kihasználjuk a naplementét – éppen nyári zápor után voltunk -, és e csendes vidék utolsó nyugalmas óráit.
Recept: végy egy vidám színű autót, egy vakut és áteresztő ernyőt, ebay-triggert – de elsősorban két remek lányt, akikkel élmény a fotózás. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra, és köszönöm nekik a lehetőséget, és hogy elviseltek.
És hogy miért naplementekor? …mert már utálom, hogy minden esküvőt csúcsfényben és eszméletlen kontrasztok közepette kell kreatívfotózni.
2009 utolsó hetében hátunkra vettük Gödöllőt, és sétáltunk vele a szokásos kutyasétáltató úton – de most Szeder nélkül. Nem volt egyszerű összehozni a randit, ugyanis zenészek lévén sok a program év végén is, meg hideg is volt akkor nagyon – ezért felettébb boldog voltam, hogy mindezek dacára mégis sikerült beprogamozni egy utolsó fotósorozatot 2009-ben. Köszönet és hála érte Rékának (hic et nunc – et semper), hogy korán kelt, szépen felöltözött, és csak az én kedvemért pózolt kicsit a kamerának. Még a kabátját is levette. Magától! Nagyon örültem.
Gödöllőn a Nyolcas és a Katlan felé vettük az irányt, fel a focipályák mellé, ahol a kis erdősáv mellett találtunk egy levágatlan kukoricatáblát. Rékából kibújt a stylist, és futásnak eredt be a kukoricásba, nem győztem lődözni – majd futni utána vakustol-kamerástul. Itt remek lehetőségek nyíltak fotózni a kukoricás dzsumbuj miatt, és mivel volt egy kis köd és alacsony, sűrű felhőalap, így árnyékok sem adódtak, vaku csak ritkán kellett.
Ezután vissza a kabátokért, és le a salakos focipályára, ahol – agrártudományi egyetem területén lévén – találtunk egy traktorkereket, persze tele üres üvegekkel – ez akkor minket nem nagyon zavart. Itt is sikerült pár portré; s mert mivel a kétórás session végéhez közeledtünk és fáztunk, hazafelé már csak egy szimpatikus fasor mellett álltunk meg pár pillanatra. Otthon már várt az ebéd s a család vendégszeretete, melyre nem is számítottam. Köszönettel tartozom feléjük is.
Mérleg:
- a kétórás fotózás alatt végig a következő eszközöket használtam: Canon EOS 500D + Canon 70-200 F4L USM + Canon Speedlite 420EX, rá mini softbox. Az érzékenységet fix 400 isora állítottam. Ez elégnek bizonyult a megfelelő rekeszhez és záridőhöz, de nem is zajosodott a kép kellemetlenül.
- a fotózás időtartama alatt 127-szer exponáltam. Ebből máig 23 képet publikáltam, és várható még kb. 2 db. Ez nálam az eddigi, ilyen jellegű munkáimhoz képest nagyon jó arány – mert volt 200/4 is.
Elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok ezzel a fotósorozattal, még akkor is, ha nem így terveztem előre. De legalább maradt lehetőség, ötlet a legközelebbire is.
Köszönöm Pozsár Katának is a dicsérő szavakat, és az előre mutató – még csak – tervecskéinket.
Érdekes, hogy amint portrékat tesz fel az ember flickrre, megugrik a látogatottság. De az is lehet, hogy csupán Réka miatt van így. Nem tudom, mindegy is – a lényeg ugyanaz.
És akkor a végére iderakok pár jobban sikerült képet, csak rövid slider segítséggel, a flickres accountomból.
Amúgy pont ez okból Rékáéknál nagy a bú, nem valószínű, hogy Szedernek valaha lesznek még kölykei.
