ODPictures Art Studio Kft – Budapest – All rights reserved!

Nagy Mihály barátommal elcsíptük az ősz utolsó sugarait a Margitszigeten. Az ötlet és a szervezés neki köszönhető, nekem talán csak a derítőlap tartása (köszi, Fotoking!). Modellt Mészáros Ági állt, hála neki a lelkes közreműködésért.

Én magam kevés képet lőttem, mivel Misit és Ágit csak pár perce ismertem. Nem tudtam, mit mondhatok és kérhetek a modelltől, mennyire gyakorlott – de félelmeim később alaptalannak bizonyultak. Az egész szeánsznak volt egy kedves kis ismerkedés-jellege, melynek nagyon örültem. Kellenek az ilyen találkozások; beszéltük is, hogy össze kéne hozni egy flickr-meetinget és fotóstalálkozót akkor is, ha csak kevesen tudnak jönni.

Az ellenfényes képekhez háromféle derítőlapot használtunk: fehéret, ezüstöt és aranyat – attól függően, milyen színű fények tetszettek éppen, illetve hogy a fehéregyensúly hogyan kavarodott. Sőt, a romnál vakuval villantottunk az ezüstre (melyet simán egy fának támasztottunk, nem dőlt el mert nem volt szél), így barominagy főfényt kaptunk kamera balról, jobbról egy másik vakuval derítettünk. Ezeket olcsó ebay-triggerrel sütöttük el.

Köszi, jól éreztem magam.

Már sárgák a levelek… Végre. Hoztunk haza préselni is.

Ma Borival a Gödör mellett sétáltunk két óránk között. Már sárgák a levelek… Végre. Hoztunk haza préselni is.

A képek különlegességét a bokeh adja, amit a kerítésen megcsillanó napfény és a blende alakít ilyenre. Nagyon hatásos továbbá a levelet átvilágító napsugár, és a kerítés mögött lévő kék-piros csúszda – amit ti már nem ismertek fel, annyira elmosódott, de a színei pont használhatóak. És ez a lényeg.

Ez a városias ősz. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra.

A kerítés tőlem kb. 3 méterre volt, ellenfényben. A képek címei az exifek lettek, hogy látszódjanak a beállításokból adódó különbségek.

Ma Budafokon jártam a református templomban Hörömpöly András Csaba keresztelőjén.

Tőlem szokatlan módon egyből jpg-be mentek a képek, mert nagyon el vagyok úszva a nyersekkel, és itt amúgy is kifjezett cél volt a gyorsaság.

Köszönöm a meghívást!

Igazából ez a post, vagyis az ebben szereplő képek egy 50 mm-es blogba is simán beférnének, ugyanis a bejegyzés minden képét ezzel a kis műanyag obival lőttem. Azért szeretem, mert könnyű és mindenhová befér, így hosszú napokra is magammal tudom vinni; a vázzal, egy akksival és 4GB memóriával egyáltalán nem foglal sok helyet. És még a fényerő és a bokeh is elég jó, ráadásul könnyű is, mert műanyag. És fontos, hogy a kihívás is nagyobb a fix látószög miatt. Zoomobival sokkal egyszerűbb az élet.

Úgyhogy elszántam magam, és próbára menet megnéztem a rakpartokat, amiket aznap öntött el a Duna. Már le voltak zárva, és az igen tisztelt Nép hamar birtokba is vette. Sétált, biciklizett, romantikázott. Furcsa volt a csend: nem lehetett autózúgást hallani ott, ahol általában zaj van és benzingőz.

Fotóztam embereket is, nem csak vizet. Nem is én lennék, ha csak a Duna lenne a képen… Volt olyan apuka, aki elkérte a képet – adott névjegykártyát, hogy oda küldjem a fotót melyen csemetéje biciklizik a már vizes rakparton a lemenő nap fényében, háttérben a várral. A kedvenc jelenetem mégis az, amikor két lány ült a szalagkorláton, én meg hátulról fotóztam őket. Megláttak, összemosolyogtak, és hatalmas csókolódzásba kezdtek, intenzíven – de csak rövid ideig. Nagyon meglepődtem és melegem lett… De a pillanatot sikerült elcsípni, lejjebb láthatjátok. Jó kép.

Fertelmes érzés tudni, hogy edelényi fotós barátom az életéért küzd, én meg itt rohangálok Pesten mint pók a falon, élem a megszokott kis életem, és fotózom az áradó Dunát “mert az olyan szép”. Valahol nincs jól ez így. Nem tudtam elmenni homokzsákot pakolni kötelességeim és vállalásaim miatt, habár szívem szerint inkább a gáton lettem volna.

A képeket ezért Oszkornak ajánlom, Edelénybe küldöm. Remélem alakul a helyzet.

Sziasztok, Doma vagyok – ha nem emlékeznétek már, hisz oly’ rég írtam.

Szerencsére most sem fogok sokat, mert újabb zsíros hakni lesz este: A katedrális c. Ken Follett regény filmjének utómunkái még zajlanak hazánkban, és még pár ráadáséneket a singing monks csapattal fel kell énekelnünk egy pesti stúdióban. Ezért ma nem tudtam menni Gödöllőre énekelni (pedig azt is közvetíti élőben a rádió…), azért is mert ez a filmes éneklés pontosan 15-szörösét fizeti a Gödöllőnek. Nem elkurvulás, csak kicsit. De nem elhanyagolható szempont a jól fizető hakni; aki ebben él az tudja.
PREMIERING IN JULY! (Aki figyelmes, a trailer 1:14. másodpercénél egy pillanatra engem is láthat.)

De nem ezért írok, elvégre ez egy fotós blog vagy mi. Szóval, három esti képet hoztam nektek, flickren már láthattátok mindet.
Az egyetem lefoglal nagyon, ezért fényképezni csak este-éjjel érek rá valamelyest, általában még a kékóráról is szépen lecsúszom – ez nem újdonság. De azért megpróbálok mindig vinni magammal gépet és néha sikerül jót (elfogadhatót) lőnöm.

Az első kép az M0 autópályán készült, a Csömör és Árpádföld közötti gyaloghídról. Pécelről tartottam hazafelé, ahová az elkészült és feldolgozott esküvői fotókat vittem. Még elcsíptem egy halvány naplementét, ami szép, lilás színeket produkált. Ígyhát elő a fix 50/f1,8 obival, iso 100 f10 30 márodperc, időzítés. Itthon keret és kész is.

A másik két kép tegnap éjjel készült a Dunaparton, ahová Borival mentem egy  rendkívül jó fagylalt elfogyasztása és egy angol dráma megtekintése után, a Művész Moziból. (Egy lányról volt a film címe, 60-as évek, London, Oxford… Hm… ) Semmi kék óra, de a Petőfi hídról legalább a kilátás szép a várra, a Dunára s a Citadellára. Jó, hogy a Zöldhidat is ilyen szépen felújították. A két képet 500D + Canon 70-200 F4 L USM kombóval készítettem.

Nagyon jól éreztem magam.

PS: Akinek kell valamelyik kép nagyban, az szóljon!