Annyi helyen láttam kívánságlistát, hogy gondoltam itt az ideje egy sajátnak is. Próbálok olyan dolgokat összeszedni, amik még elérhető áron beszerezhetőek. Ezt most kereken 100.000 Ft-ban állapítom meg. Nem létszükségletek, de ha most kéne kérni valamit a Jézuskától, akkor ezeket írnám fel a kis papírra. Csak arra kellenek, hogy megkönnyítsék a munkát, vagy egyáltalán lehetővé tegyék bizonyos olyan képek elkészítését, melyekhez adott technika szükséges.

Modell- és portréfotózáshoz:

  • rádiós vakukioldó - egy adó és minimum 2 vevő, pl Cactus PT-04. Erről az eszközről mefi blogján olvashatunk. Nem csinál semmit – mármint a TTL-re gondolok -, de elsüti a vakut. Az egyetlen probléma a sebességgel lehet, ugyanis szabad téren, jó fényben nem biztos, hogy elég az 1/250 záridő (lehet, hogy túl hosszú). Erről kérem nálam okosabbak véleményét. (A rekeszelés nem mindig megoldható, főleg portréknál, ahol kell a DOF és a szép bokeh.) Ez az áru vaterán kb. 11-12.000 Ft, de ebayen 9000ből megvan (Hongkongból 4 nap, Pécsről 3…)
  • vaku – mondjuk egy Canon Speedlite 430 EX II (ára újonnan ~ 60.000), a már meglévő 420 EX mellé. Ezt a két egységet vezérelné a fentebb említett kioldó szett. Nem kell csúcsminőségű 580 EX II, de azért fényre szükség van, főleg a strobist dolgokhoz.
  • akksik – minimum még egy szett a meglévőhöz. A már meglévő szett Energizer és 15 perc alatt fullra tölti az akksikat, amik minden eddigi erőforrásaimnál erősebbek… Nem tudom meddig fogják bírni, egyelőre bízom bennük.
  • ernyők, állványok, vakutartók – mindegyikből két darab (a két vakuhoz). Egy állvány ára 4500 és 5500 Ft között mozog a piacon (vatera és McGoat). Az ernyő- és vakutartó (flashlight holder) darabja ~ 5700 Ft (!) – sajnos ez mindenféleképp kell, mert hiába állvány, vaku és ernyő, ha nem tudom őket egymáshoz legózni. Ernyőből kétfajta kéne: egy visszaverő és egy áteresztő; az egyik szór (a vaku keresztüllövi), a másik fókuszál. Darabja 4-6000 Ft, márkától és átmérőtől függően.

Nem portrézáshoz:

  • Sigma 10-20 mm  f/4-5,6 DC HSM EX ultranagylátószögű (102,4°) objektív táj- és városképekhez (régi vágyam), és hozzá 77 mm-es átmérőjű polár és ND szűrők és félszűrők, hosszú záridőhöz. Az objektív használtan 90-100.000 Ft, Hoya polár 19.000 Ft, Hoya ND8 16.000 Ft (és az ND8-nál lehet, hogy sokkal sötétebb kell majd, ez az alsó határ).
  • háttértár – kb. 500 GB, mert nagyon macerás DVDről visszaolvasni négy év képtermését. (kb. 20.000 Ft)
  • akksi (LP-E5) az 500D-be (Edigital: 5000 Ft – utángyártott). Tartalék, de egy esküvői éjszakára nagy könnyebbség.
  • Pro account a Flickres profilomhoz. Mert szeretnék elindítani egy 365 projektet, s telve van már a 200 képes limit.

Hirtelen most ennyi jutott eszembe. Lehet, hogy majd idővel kiegészítem a listát.

Persze mindez csak akkor lesz realitás, ha lesz pénzem. De nincs. Londont is be kék fizetni, ehhez képest ma úgy mentem énekelni Gödöllőre, hogy nem volt pénzem a hazaútra (bizony, a hév kiegészítő jegy oda-vissza diákkedvezménnyel 400 Ft…). Szerencsére épp fizetés volt.

Ezek az eszközök egyenként relatíve olcsók, de összességében szép kis vagyont tesznek ki, már egy komplett ernyős vakuszett is. De majd lassan… Mint eddig.

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook