ODPictures Art Studio Kft – Budapest – All rights reserved!

Itt az idő, amikor először idézek egy komplett postot más tollából, engedélyével.
Csupán azért, mert engem elgondolkodtatott. És mert érintve érzem magamat is benne. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel(?)… Tehát az írás:

“Zeusz tolmács, fordító és tanár, a zéblog szerzője. Így fotóztok ti című írása nem csak törzsolvasói számára lehet érdekes.
Régi sztorival jövök elő, de azért teszem, mert bár egy hónap telt el az esemény óta, a történet lényege ugyanannyira valid most, mint egy hónappal ezelőtt, és ez még így is fog maradni jó darabig. Nem tudom, ki emlékszik rá, néhány hete azzal “dicsekedtem” az arckönyvön meg a twitteren (ezek ugye egybe vannak drótozva), hogy egy esküvői fotóst tolmácsolok (a photopress színeiben, jegyzem meg csendesen).
Az előadó Mike Larson volt, aki amúgy csodás képeket készít, ehhez nem férhet kétség. Nyilván a modellfotózás (merthát az esküvői fotózás mégiscsak a modellfotózás egyik válfaja) külön műfaj, és ennek rengeteg csínyja-bínja van, amit az embernek ki kell tanulnia, Mike tulajdonképpen erről mesélt. Hogyan kezeljük a modelleket, hogyan prezentáljuk magunkat, mint fotóst, hogyan építsük fel a fotózási bizniszt, és egyáltalán. Az ember tele volt lelkesedéssel, és teljesen érthető módon adta elő az ő módszerét, ami neki működött.
Délután pedig gyakorlati sessiont tartott — jött két modell, aztán őket kente-vágta, a magyarok meg igyekeztek ellesni a praktikákat, fortélyokat, hiszen végülis ezért jöttek. Aztán persze kiderült, hogy azért más a felfogás, más a mentalitás, és főleg teljesen más a piac, ezért egyszerűen nem lehet összehasonlítani a két iskolát, mármint az amerikait meg a magyart.

Sajnos muszáj a pénzről beszélni, egyszerűen muszáj, hiszen ez az a faktor, ami miatt teljesen más az ottani és az itteni fotósok hozzáállása. Szóval amikor megkérdezték/megkérdeztük Mike-ot, hogy hát végülis mennyibe kóstál ez egy esküvő végigfotózása a té kliensnek, akkor Mike nem rejtette véka alá, hogy igen, ez a szolgáltatás 6500-7500 dollár közötti áron mozog. (Osztokszorzok 1.200.000-1.350.000 HUF.) A mieink örülnek, ha ennek az ötödét-hatodát megkapják. Odaát az esküvői fotós kiléte fontos tényező. Nálunk meg az egyik utolsó szempont, kábé azzal egyenértékű fontossággal bír a kérdés, hogy na most melyik pap celebrálja a misét. Szóval a fotós díjazása igencsak eltérő a két országban. És mi tér még el? Persze, a váz meg az objektívek ára. Odaát kb. 30-40-50%-kal olcsóbb minden. Nyilván, drágább az életbiztosítás, a lakás, az egészségügy, meg minden, de ezt most tegyük egyelőre félre. Ott egy Canon 5D Mark II váz legyen mondjuk 2900 dodó. Mike barátunk egy munkájából kábé két és fél darab ilyen gépet vehet. Ugyanakkor nálunk ugyanez a váz 630 darab ezres, és ha Fotós Józsi megcsíp egymás után négy-öt jó melót, akkor már rögtön vehet is egy vázat magának. És a váz még csak az egyik dolog, az objektívparkról még nem is beszéltünk — de a váz bőven példázza azt, hogy miről is van szó. Egy melóból két és fél eszközt venni, illetve négy meló kell ahhoz, hogy egy eszközt vegyek — érezhető a különbség.
És akkor innen már minden magától értetődik. Világosan érthető az is, hogy Mike miért engedheti meg magának, hogy alkalmanként 7-10.000 képet is ellőjön. Józsibogár tudja, hogy a zárszerkezet élettartama véges, és 1500 kép fölé nem megy. Mike jépegben dolgozik, legfeljebb tol egy bracketinget, és a belőtt beállítás alá meg felé lő 1/3 FÉ-vel. Így tulajdonképpen háromszor annyit fotóz, több szemetet gyárt, de hol érdekli ez őt. Ha tönkremegy a váz, vesz másikat. Másik gépet. A mi Józsibogarunk meg átteszi a masinát RAW-ba, és inkább szöszöl vele otthon, görbül a háta, fáj a dereka, és laposra ülie a seggét, miközben kidől-bedől pécéje előtt tologatja a görbéket, pixeleket az internetről lehakkolt Lightroomban. Sosem fog ő esküvőnként tízezer képet lőni. Egy szezon alatt tönkrevágná a gépet, egy zárszerkezet csere számára azt jelenti, hogy egy vagy két esküvőjén “ingyen” dolgozott.
Mike jogtiszta szoftverekkel dolgozik egy tizenötös meken (ha utazik), egyébként meg az elkészített képeket hazapaterolja az otthoniaknak, és a színkorrekciót, pixelbaszást, retust, görbeállítást az erre felfogadott négerei csinálják meg. Hol tudna áldozni a magyar fotós erre pénzt? Acer vagy Asus laptop kilóhatvanér, jöhet a hekkelt Lájtrúm, és ha akarna se tudna pixelbuzerátort felfogadni, pedig annak az órabére töredéke az amerikai kollégához képest. Aztán mégse.
Szóval két külön világ, két külön iskola ez, és persze Mike értetlenül áll a dolog előtt, és nehezére esik neki elhinni, hogy dehát itt nem úgy megy az, mint odaát, mert itt egész esküvőket rendeznek meg kétmillió forintból, meg annál kevesebből (nem kell messzire mennem a példához, elég csak a tükörbe néznem), a magyar Józsibogár meg rögtön kezdi megmagyarázva érezni a képek zsenialitását, hogy ja, hát tízezerből én is könnyen kiválogatok ötszáz képet, amin betolom a görbéket, és íme, tökéletes. Ez nem művészet. És rögtön elkezdik az amerikai úr hozzáértését is firtatni, mert hogy milyen profi az, aki nem tolja RAW-ban? Jépeg, kérem? Az is formátum?
Soha nem fogják egymást megérteni, komolyan. Sajnos nincs konklúzió, nincs megfejtés, nincs okosság a végére. Csak a széttárt kéz, és a vállvonogatás. Walk away, George.”

Forrás: http://blog.zepont.hu/,
közvetlen: http://blog.zepont.hu/2009/12/08/igy-fotoztok-ti/

Augusztus 8-án Pakson jártam, egy nagyon kedves pár esküvőjén.

Miért írom, hogy kedves?
Mert ilyen párral még nem volt dolgom, akik már több, mint egy évvel a nagy nap előtt felfogadtak (köszönet ezért Czövek Másának), akikkel többször találkoztunk beszélgetni, előfotózni a Margitszigeten – hogy az esküvőn máris kézbe adható legyen egy papírkép családonként emlékbe, és akik – valóban nagyon kedvesek.  Képzeljétek, az esküvő előtti héten kaptam egy nyomtatott menetrendet, hogy mi mikor fog történni a polgáritól a templomin át a lagziig, menyasszonytáncig. Hogy miről akarnak feltétlen képet, és milyet. Ilyet még nem tapasztaltam. Mindent tudtak fejből, hogy mi miután fog következni, pedig ilyen titkos információk általában csak az utolsó utáni pillanatokban szoktak kiderülni, és csak a vőfély tudja őket. (Ezért kell vele mindig állandó kapcsolatban lenni, egész nap.) Ezért nagy várakozással tekintettem az eseményre.

A frigy a paksi Makovecz-tervezte római katolikus templomban kezdődött. Fotós szempontból is nagyon jó ez a hely (már ha egy templomot nem illetlenség ilyen szerény jelzővel illetni): az oltár észrevétlenül körbejárható s szinte minden oldalról jól befotózható; kellemesen szóródik a fény, vaku sem mindig kell – ugye ismerjük a Makovecz-alkotásokat. Magasak, sok kis apró stilizált forma mindenhol körül a falakon, szobrok, stb. Csinos meleg a fehéregyensúly minden képen.

Örültem, hogy ezen az esküvőn nem ment el az áram, mint az előzőn. Ez nagy mértékben könnyített a dolgomon, hál’ Istennek – de tanulva az előző peches órákból, igyekeztem minden váratlanra is felkészülni, akkor is, ha ez lehetetlen.

Egy esküvő mindig nagy kihívás: rajtam múlik az események megfelelő dokumentálása elfogadható formában, élesen, zajtalanul, minden részletre odafigyelve, és lehetőleg észrevétlenül. Ezért nagyon hamar fel kell mérni a beeső fényeket, helyeket – ahonnan fotózni lehet, esetleg beszélni a pappal, hogy lesz-e valami rendkívüli, ami nem szokásos egy esküvőn, etc – és amiről nem illendő lemaradnom.

Kiss Ákos fotós blogján (itt) olvastam volt, hogy ő is fotózott a minap egy házassági évfordulót. Érdemes beleolvasni. Utólagos engedelmével idemásolok egy részletet.

• RAW a varázsszó,
• Ehhez viszont több memóriakártya kell,
• Jó lett volna két váz, hogy ne kelljen objektíveket cserélgetni,
• A vaku a barátom, nélküle egy ilyen eseményre öngyilkosság elindulni,
• Egy igazi nagylátószögű objektív csodákra lett volna képes (így maradt a 17mm cropp-on),
• Rengeteg feltöltött akksira van szükség,
• A számítógépem életet mentett, mert a kártyát gyorsan tudtam üríteni,
• Az f2.8 jó dolog – lett volna
• fix objektívvel akciódús helyzetekben meg van lőve az ember, ide zoom kell, fényerős zoom,
• a Sigma 17-70mm megint bebizonyította, hogy az átfogása verhetetlen. A képek 90%-át ezzel az obival lőttem.
• Ésszel érdemes fényt mérni és, bár manuális mód hívő vagyok, itt erősen támaszkodtam a blende előválasztás módra (Av)
• A szabadtéri helyszínen napsütésben óriási kontrasztok vannak. Emiatt sokszor lehetetlen tökéletesen kiexponálni a képeket, de a RAW és a vaku sokat segít.

Ezekkel a tényekkel én is teljesen egyetértek.
Kötelező a RAW használata, és a vaku is egyszerűen elengedhetetlen a kontrasztok kiegyenlítése miatt. Sajnos csak egy Nikon vakut tudtam szerezni (SB-80), de manuálisan elég jól boldogultam vele; tetszett a kulcsszáma is. Pont elég volt. Örültem neki nagyon.
Ákossal ellentétben, aki a 17-70-es Sigmát használta nagyrészt, én szinte az egész esküvőt két fix obival fényképeztem végig (Canon 50/1,8 II és Sigma 20/1,8). A telezoommal (Sigma 70-300) csak kb. 10 képet lőttem, de ez szerintem érthető. A telezoomot nem esküvői fotózásra találták ki (főleg ilyen rossz fényerővel és lassú autofókusszal). Ez még nagyobb izgalmakat okoz, ugyanis előre kell gondolkodni, hogy mi mi után következik, honnan tudom majd alkalmasan fotózni, hogy beleférjek az adott látószögbe. Néha nehéz feladat. (Jah, és ilyetén módon az obicserék miatt a lencsekosz szaporodása is elég intenzívvé válik. Figyelni kell rá.)  Mindennel szemben el kell ismernem, hogy a tág rekesz nyújtotta kényelem igen hasznos.
Azért, ha lesz pénzem (…) egy Sigma 17-70-re, feltétlen beszerzek egyet átfogása és fényereje miatt, saját dolgom megkönnyítendő.

A lagzi és a polgári Tengelicen, a Hotel Orchideában volt. Nagyon jó hely, festői környezet. Ajánlom mindenkinek.

Most álljon itt nehány kép az esküvőről és a fotózásról. A lagziról még nem, ugyanis az a rész még nincs teljesen kész. (RAW-feldolgozás: időrablás – de megéri. Jut eszembe: igaz a hír, miszerint az esküvői fotós egy külön állatfaj, ugyanis annyira nincs másra mód a határidős képelés közeppette, hogy iszonyat. Meg kell keresni a megfelelő hozzáállást. Ehhez hozzá tartozik, hogy néha ki kell hagynom egy napot, különben bekattannék. Megjegyzendő továbbá, hogy jövő nyárra máris elő van jegyezve öt esküvő. Még lehet jelentkezni!)

Mérleg: összesen kb. 600 kép. Ebből kb. 300 lesz publikálható.

Cili és Soma; türelem. Már nem hiányzik sok.

Read more

2009. július 18-án Judit és Gábor esküvőjét fotóztam Gödöllő-Máriabesnyőn.

Ebben még nincs semmi pláne. Fotóztam már esküvőt elégszer, no para. A sztori viszont nem lenne érdekes úgy, ha épp akkor nem járt volna Európában az évszázad vihara.

Minden hír erről szólt:

Apokalipszis Budapesten

A fővárost is elérte a viharzóna, Budapesten dörgött, esett, villámlott és 90 kilométer per órás szél fújt. A Balatonnál fákat döntött ki a vihar korábban, több ház is megsérült. Napközben az Országos Meteorológiai Szolgálat két régióra is harmadfokú piros riasztást adott ki. Délután öt óra körül a zivatarrendszer a Duna-Tisza-közénél tartott, és Pest megye és Bács-Kiskun-megye vonalában haladt tovább keletre. Csak vasárnap reggelre állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés a vasútvonalakon.

Délután négy óra után érkezett meg a vihar a fővárosba, a szikrázó napsütés után percek alatt vált sötétté az ég. Jégeső, hatalmas széllökés és sötétség volt tapasztalható Budapesten. A meteorológiai szolgálat szerint 110 kilométeres széllökéseket is mértek. A fővárosban több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar.

Tudni illik, hogy Gödöllő Pest mellett van, 15 km-re.

Hallottuk, hogy vihar lesz, de mit árthat az nekünk. Épp a templomban leszünk, mire vége a szertartásnak pont elmegy, és legalább felszárítja a port és lehűti a levegőt – gondoltuk naivan.

Még a vakuhoz se vittem sok akksit, hisz a besnyői templom Magyarország 10 legjobban bevilágított helye között van, ez bizonyos. Deríteni se nagyon kell, annyira jók a szórt fények.

El is kezdődött a nászmisés esküvő, ment minden a maga rendjén szépen, méltóságteljesen. Egyszer csak vibrálni kezdenek a lámpák. Igen, előfordul, elvégre vihar van – azt mondták az okosok. Azonban alig kezdődött el a szentbeszéd, az összes villany lekapcsolódott, az áram is elment. 5 perc múlva már az amúgy nagy ablakokon se jött be semmi fény; az oltáron lévő két gyertya gyenge lángjánál folytatódott a szertartás. Se mikrofonok, se orgona – mivel az is árammal megy.

Mondanom sem kell, mennyire idegen érzés volt. A menyasszony később – édesanyja szerint – hetekig sírt emiatt. Ilyet senki nem képzelt, nem készült föl előre – mert nem is lehet. Mindenki tette a dolgát úgy, ahogy azt a szokatlan helyzet kívánta.

Egy darabig reménykedtünk, hogy visszajön az áram és a házasságkötés szertartása már újra jól látható lesz, de – nem jött áram. Tíz perc elteltével láttam kirohanni a templomból a hivatásos videóst, aki csak a hangot tudta rögzíteni ilyenformán. Nagy pakkokkal megrakódva jött vissza hamarost. Egy erős lámpát hozott a videójára. Read more