Posts Tagged ‘Gödöllő’

modell: Varga Katalin

Ma ismét fogtuk magunkat Borival és hátunkra vettük az állványt, ernyőt, vakut, s kimentünk ugyanarra a helyre, amelyiken kb. két hónapja Rékát fotóztuk a piros Suzukival. Tehát a helyszín nem változott (M31 egyik használaton kívüli felüljárója) – de minden más igen: nem volt piros autó, és volt egy Katink.

Egyelőre csak két kép, mert álmos vagyok, és holnaptól egyetem… Kettőtől órabeosztás a zeneakadémián. De ha jól megy majd az ipar, esetleg többet is feltolok. Ha van rá igény.

UPDATE: kerültek fel plusz képek.

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

énekesnő portré

Hihetetlen dolgok történnek az emberrel, ha nem vigyáz.

Mire is gondolok, hm… Például rájön, hogy jobb helyen nem is lehetne mint ahová teremtetett. Körbe vagyok véve igaz barátokkal, hiteles emberekkel. Barta Gergő zeneszerző bajtársunk szokása mondani, hogy a tehetség a születésnél kezdődik: jókor, jó helyre. Mindezek szerint én iszonyatosan tehetséges vagyok valamiből. Ha éppen nagyon nem érzem, akkor is. És ez megnyugtató.

Történt, hogy Klári a tudtomon kívül benevezett a Goldenblog versenyre. Nagyon jól esett, de nem nagyon törődtem vele – az esélytelenek nyugalmával már szinte el is felejtettem a dolgot, mikor Hiba Dóri jelzett, hogy benne vagyok a legjobb ötvenben. …mostmár szorítok. Persze a realitás szerint úgyse lesz semmi, és ez is bőven nagy dolog nekem. Talán elég is, nem kell elszállni.

Történt, hogy Kaján Katalin énekesnő – akivel egy konziba és szakra jártunk Vácon, kb. hat éve – megkeresett, mert képekre volt szüksége. Mindenféle célra: weboldalhoz, portfólióhoz, pályázathoz – egyszóval mindarra, amit az énekesi karrier és a szükséges, megélhetési önreklám megkíván. Stílusos képek érdekében megoldotta, hogy bemehessünk Gödöllőn a Grassalkovich Kastély már felújított és berendezésre kész – de át még nem adott, ún. Gizella-szárnyába pár óra és egy százképes sorozat erejéig. Nem semmi, ugye? Amúgy nagyon szép az új szárny, fél év múlva átadják. De akkor már nem lesz ilyen kongóan üres. Mindenkinek ajánlom megtekintésre.
Mellesleg meg kell jegyezni: nagyon jó művészeket fotózni, és olyanokat, akik tanultak színpadi mozgást. Semmi izgalom, nem kell gürcölni újabb beállításokon és pózokon, mert nagyon kreatívak, én meg foglalkozhatom csupán a fényképezéssel. És ez is nagyon jó. :)

Történt, hogy egy ismeretlen ismerős felajánlott egy Peleng ultranagylátószögű objektívet (8 mm), ha esetleg szükségem lenne rá valamikor.

Történt, hogy hipp-hopp összeházasodnak barátaim. Sorra egymás után.

Történt továbbá, hogy az előző posztban említett Gödöllői Szkólatáborban megint megerősödtek barátságaim. És talán ez a legnagyobb dolog.

Az élet márpedig úgy jó, ahogy van. :)

És most képek a kastélyból.
A főfényt ismét Bori tartotta nekem állványon (egyre profibb a lány) – egy áteresztő ernyőt, és deríteni beraktam a kis manuális Yongnuo vakut is.  Így ISO100-on tudtam dolgozni még a fénytelen folyosókon is a telével. Mert legtöbbször azt nyűttem. És persze kihagyhatatlan társam, a jó öreg ebay-trigger is velem volt.

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

újabb fotózás Rékával

Mert már rég volt, és az előzőt is nagy figyelem kísérte. :)

Tegnap éppen sötétedés előtt (este nyolc és kilenc óra között)  Borival és Rékával kimentünk a már majdnem teljesen kész M31-es autópálya egyik, még használaton kívüli hídjára, hogy kihasználjuk a naplementét – éppen nyári zápor után voltunk -, és e csendes vidék utolsó nyugalmas óráit.
Recept: végy egy vidám színű autót, egy vakut és áteresztő ernyőt, ebay-triggert – de elsősorban két remek lányt, akikkel élmény a fotózás. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra, és köszönöm nekik a lehetőséget, és hogy elviseltek.

És hogy miért naplementekor? …mert már utálom, hogy minden esküvőt csúcsfényben és eszméletlen kontrasztok közepette kell kreatívfotózni.

UPDATE: Varga Kati fotózása ugyanezen helyszínen

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

esküvői képek a Grassalkovich Kastély felújított parkjából

Igen igen, nagyon szép lett, mindenkinek ajánlom. :)

Remélem ezek után el lehet képzelni, hogy milyen jó itt fotózni – főleg ha nem július közepén, délután kettőkor, tűző napon és izzadva kell tenni. Ennél rosszabb fényeket el se tudok képzelni esküvői fotózásra. De a park az nagyon szép.

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

Kati és Tamás

Gödöllő, egész nap zivatar. Indoor portrék. Kiskastély. Elázás. És mégis… Volt valami rendkívül szép s nyugodt ezen a napon, és ez alighanem Rajtuk múlott, belőlük sugárzott. Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm. (Talán még jönnek képek későbbi update-ek alkalmával.)

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

Esküvői fotózás az évszázad viharában

2009. július 18-án Judit és Gábor esküvőjét fotóztam Gödöllő-Máriabesnyőn.

Ebben még nincs semmi pláne. Fotóztam már esküvőt elégszer, no para. A sztori viszont nem lenne érdekes úgy, ha épp akkor nem járt volna Európában az évszázad vihara.

Minden hír erről szólt:

Apokalipszis Budapesten

A fővárost is elérte a viharzóna, Budapesten dörgött, esett, villámlott és 90 kilométer per órás szél fújt. A Balatonnál fákat döntött ki a vihar korábban, több ház is megsérült. Napközben az Országos Meteorológiai Szolgálat két régióra is harmadfokú piros riasztást adott ki. Délután öt óra körül a zivatarrendszer a Duna-Tisza-közénél tartott, és Pest megye és Bács-Kiskun-megye vonalában haladt tovább keletre. Csak vasárnap reggelre állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés a vasútvonalakon.

Délután négy óra után érkezett meg a vihar a fővárosba, a szikrázó napsütés után percek alatt vált sötétté az ég. Jégeső, hatalmas széllökés és sötétség volt tapasztalható Budapesten. A meteorológiai szolgálat szerint 110 kilométeres széllökéseket is mértek. A fővárosban több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar.

Tudni illik, hogy Gödöllő Pest mellett van, 15 km-re.

Hallottuk, hogy vihar lesz, de mit árthat az nekünk. Épp a templomban leszünk, mire vége a szertartásnak pont elmegy, és legalább felszárítja a port és lehűti a levegőt – gondoltuk naivan.

Még a vakuhoz se vittem sok akksit, hisz a besnyői templom Magyarország 10 legjobban bevilágított helye között van, ez bizonyos. Deríteni se nagyon kell, annyira jók a szórt fények.még fényben

El is kezdődött a nászmisés esküvő, ment minden a maga rendjén szépen, méltóságteljesen. Egyszer csak vibrálni kezdenek a lámpák. Igen, előfordul, elvégre vihar van – azt mondták az okosok. Azonban alig kezdődött el a szentbeszéd, az összes villany lekapcsolódott, az áram is elment. 5 perc múlva már az amúgy nagy ablakokon se jött be semmi fény; az oltáron lévő két gyertya gyenge lángjánál folytatódott a szertartás. Se mikrofonok, se orgona – mivel az is árammal megy.

Mondanom sem kell, mennyire idegen érzés volt. A menyasszony később – édesanyja szerint – hetekig sírt emiatt. Ilyet senki nem képzelt, nem készült föl előre – mert nem is lehet. Mindenki tette a dolgát úgy, ahogy azt a szokatlan helyzet kívánta.

Egy darabig reménykedtünk, hogy visszajön az áram és a házasságkötés szertartása már újra jól látható lesz, de – nem jött áram. Tíz perc elteltével láttam kirohanni a templomból a hivatásos videóst, aki csak a hangot tudta rögzíteni ilyenformán. Nagy pakkokkal megrakódva jött vissza hamarost. Egy erős lámpát hozott a videójára. Read more

Post to Twitter Post to Delicious Post to Facebook

Return top